Tanári bemutatkozó: Horváth-Hollósi Csilla

Tanári bemutatkozó sorozat

Bemutatkozó sorozatunkban a Mindfulness Hálózat regisztrált tanárait ismerhetitek meg.
Célunk megmutatni az embereket a Hálózat név mögött, az embereket a tanári státusz mögött. Vezetett kérdéseken keresztül, de az ő szavaikkal, gondolataikkal.
Egyben segítséget szeretnénk adni az egymással való kapcsolódáshoz is, szóval kérdezzetek bátran, ha bármi kimaradt és érdekelne!
Ezúttal kissé rendhagyó módon a kérdező is válaszol. Az eddig készült – és ezután készülő – tanári interjúkat én állítottam össze 🙂

5 random tény Csilláról:

  1. 2017 óta meditálok, kisebb-nagyobb kihagyásokkal
  2. szeretem a fahéjat
  3. félek a lepkéktől (ítélkezésmentesség ide vagy oda…), de egy-egy kerti meditáció során már barátkozunk
  4. vállalkozásom neve egy félreolvasott szóból született
  5. egyszer lesz egy minimalacom

 

Mióta része az életednek a mindfulness szemléletmód? Hogyan találkoztál vele először?

2018-ban találkoztam először a tudatos jelenlét fogalmával, akkor még csak „egy a sok közül” módszerként tekintettem rá, amitől azt vártam, hogy – lehetőleg minél gyorsabban – segít a pánikrohamokon, túlagyaláson. Emlékszem távolról, csodálattal figyeltem a Slowbudapest ténykedését, ma pedig döbbenet, de büszkén mondhatom: én is a csapat tagja vagyok.

 

Mit jelent számodra a mindfulness?

Életforma, az elme edzőterme, ahol a rendszeres – vagy olykor kevésbé rendszeres – gyakorlásért cserébe olyakor megpihenhet a folyton zakatoló tudat. Talán ebben a digitális világban a mindfulness egy reménysugár. Segít (újra)kapcsolódni magunkkal és ezáltal másokkal.

 

Milyen változásokat hozott az életedbe a gyakorlás?

Megszűnő pánikrohamok, kíváncsiság, nyitottság, stabilitás, új és mára nagyon fontossá vált kapcsolatok. Bizalom magamban, másokban és a tanítás folyamatában.

Ugyan a stressz azóta is ugyanúgy az életem része, az azonban sokat változott hogyan állok hozzá, mit kezdek vele. Megnövelte például az egyes eseményekre adott reakcióidőmet.

Segített meghallani és megérteni a testem és érzelmeim jelzéseit, igényeimet.

Többször vagyok hálás és elégedett a legapróbb pillanatokkal is.

 

Milyen konkrét módszereket alkalmazol, hogy beépítsd a mindfulness-t a mindennapi rutinba?

Reggelente meditálok, mostanában a nyitott tudatosságot gyakorlom legtöbbet. Napközben többször “becsekkolok” a testembe: hogy vagyok most, mire lenne szükségem?

Mezítláb sétálok, erdőfürdőzök, vízben lebegek, kis állatokat figyelek, gyerekektől tanulom újra a spontaneitást.

Lélegzek. Figyelek.

 

Milyen nehézségekkel találkozol a mindennapi gyakorlás és/vagy tanítás során?

Több is van 🙂 Egyik nehézségem az elvárásoktól való mentesség, az hogy megengedő tudjak lenni magammal. Egy másik például a nehéz érzelmekkel való együttlét.

Illetve van, amikor semmi kedvem gyakorolni, ezek talán a legmegosztóbb pillanataim.

Ugyanakkor a tanáraimnak éppen azokért a pillanatokért vagyok a leghálásabb, amikor engedték látni, hogy ugyanolyan emberek, mint mi. Nehézségekkel, hullámvölgyekkel, sebezhetőséggel. Szerintem ez példaértékű, hasonló szándékkal és hozzáállással szeretném én is tanítani a hozzám fordulókat.

 

Mi a célod a tanítással?

Azt szoktam mostanában mondani, hogy lassítást tanulok és tanítok. Szeretem, hogy ez egy oda-vissza ható folyamat. Tanárként egyik célom megmutatni mennyit vagyunk cselekvő módban illetve ezzel szemben milyen a létező mód, amikor nyitottan, befogadóan tudunk jelen lenni minden tapasztalatban.

 

Milyen tanácsokat adnál azoknak, akik most szeretnék integrálni a mindfulness-t az életükbe a stresszkezelés érdekében?

Talán csak azt, hogy kezdd el, tégy egy próbát. Légy kíváncsi, kitartó és megengedő.

Bízz a folyamatban, bízz a tanárban, bízz magadban.

 

Milyen online/offline programokon lehet veled 2024-ben találkozni?

 

Hogyan/Hol tudnak elérni azok, akik szeretnének Veled kapcsolódni?

Weboldal: www.lelektoltes.hu

Instagram: Lélektöltés

Facebook: Lélektöltés

Facebook csoport: Mindfulness, töltődés

 

Kimaradt-e bármi, amit szívesen megosztanál az olvasókkal?

Talán ismeritek, de néha jó lehet újraolvasni:

„A jövő békéjén dolgozni annyit jelent, mint megtalálni a békét a jelenben.” (Thich Nhat Hanh)

 

A beszélgetést Horváth-Hollósi Csilla készítette.

No Comments Yet

Comments are closed