
Mellár Mezei Anita
Jelenleg tanárként dolgozom egy nemzetközi német tanítási nyelvű iskolában. Nagyon korán megjelent bennem az a vágy, hogy a gyerekeknek a kiváló német nyelvtudás mellett valami olyat is átadjak, ami az egész életükre pozitív hatással lehet. Ez a motiváció ill. személyes elköteleződés az önismeret útján vezetett oda, hogy olyan egyszerű gyakorlatokat építettem be a tanítási óráimba, amelyek erősítették a figyelem képességét, és oldották a feszültséget. Ezek a gyakorlat morzsák a tanítási órák rituáléjává váltak, és mindannyiunk jólétét szolgálták, szolgálják a mai napig.
2018-ban találkoztam először a mindfulness-szel egy budapesti jógastúdió könyvkínálatán keresztül. Akkor azt gondoltam, hogy ha majd több időm lesz, megismerkedek ezzel az irányzattal is. 🙂 2020-ban kezdtem el a Mindful Academy International tanárképzési folyamatát, addigra ugyanis a halogatásból elköteleződés és elhivatottság lett. Mivel a mindfulness a formális gyakorlatokon túl a mindennapok egyszerű cselekvéseit is átszövi, így fonódik össze az bennem és általam az iskolai környezettel, gyerekekkel és kollégákkal. 2020-ban egy németországi nemzetközi program mindfulness-tanárképzésén is részt vettem, amely a 4-10 éves korosztályt szólítja meg: Happy Panda – Achtsamkeitstraining für Kinder.
Meggyőződésem, hogy: „Sok kis ember sok kis helyen, miközben sok kis dolgot megtesz, megváltoztathatja a világ arcát.” Mandinka szólásmondás, Afrika