Tanári bemutatkozó: Dr. Hódi Edit

Tanári bemutatkozó sorozat

Bemutatkozó sorozatunkban a Mindfulness Hálózat regisztrált tanárait ismerhetitek meg.
Célunk megmutatni az embereket a Hálózat név mögött, az embereket a tanári státusz mögött. Vezetett kérdéseken keresztül, de az ő szavaikkal, gondolataikkal.
Egyben segítséget szeretnénk adni az egymással való kapcsolódáshoz is, szóval kérdezzetek bátran, ha bármi kimaradt és érdekelne!

5 random tény Editről:

  1. szeretek beszélni
  2. egyedül el tudok gurítani egy 160 cm-es szénabálát
  3. szerintem egészséges kapcsolatom van az állataimmal, mindenki más szerint állatbolond vagyok
  4. nagyon frankó vegán kajákat főzök
  5. imádom a jó sci-fit

Mióta része az életednek a mindfulness szemléletmód? Hogyan találkoztál vele először?

A 2010-es években hallottam róla először. Rögtön kíváncsivá tett, el is olvastam Szondy
Máté könyvét, ami nem győzött meg. 2020-ban a COVID kitörésekor az állami
egészségügyben dolgoztam, ami rengeteg plusz stresszt hozott az életembe. Ekkor
találkoztam Horváth Ági nevével, és végeztem nála MBCT-t. Eleinte nehezen találtam a
gyakorlás helyét az életemben, de miután észleltem a kevés gyakorlás hatásait, nagyon
rákaptam.

Mit jelent számodra a mindfulness?

Hú, mennyi hely van erre a válaszra? Röviden: sokkal élőbb, mélyebb kapcsolódást kb.
mindennel. Önmagammal, a testemmel, más emberekkel, állatokkal, az élettel, a
természettel… A kölcsönös létezés (interbeing) mély megélését.

 

Milyen változásokat hozott az életedbe a gyakorlás?

Erről rengeteget tudnék mesélni, igyekszem kiemelni a legfontosabbakat.

Könnyen magukkal ragadnak az érzelmek, ami korábban okozott nagyobb gondokat (most kisebbeket :).

A tudatos jelenlét gyakorlása segít az érzelmekkel való egészségesebb kapcsolat
kialakításában, sokat tanultam arról, hogyan tartsam tiszteletben a saját érzéseimet, anélkül hogy hagynám, hogy azok irányítsák az életemet, kapcsolataimat; vagy ellenkezőleg: elnyomnám őket.

A mindfulness gyakorlása stabil, biztonságos alapot nyújt a traumáimmal való munkában. Könnyebben megbocsájtok másoknak – és magamnak is, és ez nagyon jó érzés.

A stressz nem lett kevesebb, de másként állok hozzá. Mióta a mindfulness az életem
része, sok mindenen változtattam, az igazán fontos dolgok talán nagyobb teret kapnak most.

Pszichiáterként dolgozom, ezt a szerepet is egyre inkább áthatja és támogatja a tudatosság gyakorlása.

És hozzá kell tennem, hogy a mindfulness gyakorlása, a tanárképzés és a tanítás nagyon
klassz társakkal, tanítókkal, barátokkal hoz össze, én ebben a közegben tapasztaltam meg
először, hogy milyen könnyeden, magától értetődően kapcsolódni addig ismeretlen
emberekkel.

 

Milyen konkrét módszereket alkalmazol, hogy beépítsd a mindfulness-t a mindennapi rutinba?

Arra törekszem, hogy minden nap szakítsak időt mozgás- és/vagy ülőmeditációra, a
legtöbbször reggel van rá módom. Úgy tapasztalom, egész más lesz a nap, ha reggel 40-50
percet tudok meditálni. Ez persze nem jön össze mindig.

A rövid gyakorlatok – STOP, három lépéses lehorgonyzás vagy egy rövid földelés – szinte mindig rendelkezésre állnak, nagyon szeretem ezeket használni.

Sokat sétálok lovakkal, kutyákkal a természetben, ezek a programok is gazdag lehetőséget teremtenek a gyakorlásra – néha mellettük meditálok, néha velük együtt.

A munkám során, ha szükségét érzem, akár beszélgetés közben is leföldelem magam, és
gyakran biztatom erre klienseimet is. Alkalmazást is használok, a Plum Village appban
beállítottam random jelzést, ami három tudatos légvételre figyelmeztet, de a meditáció
időzítő is hasznos funkció.

 

Milyen nehézségekkel találkozol a mindennapi gyakorlás és/vagy tanítás során?

Gondolom, mindenkinek ismerős, hogy egy-egy pörgős időszakban nehéz alkamat találni a formális gyakorlásra. Kezdő tanárként persze sok nehézségem van a tanításban, talán
legfőképp a szervezőmunka és a kreativitásom kordában tartása jelent kihívást.

Sokszor nehéznek érzem összeegyeztetni a pszichiátria és a mindfulness művelését – de ez egy hosszú történet.

 

Mi a célod a tanítással?

Különösebb célom nincs, de magától értetődő számomra, hogy ami nekem működik,
ráadásul könnyen tanulható, és nehéz vele ártani, azt továbbadjam másoknak is; főleg, hogy az a munkám, hogy embereknek segítsek nagyobb nehézségekben.

Meggyőződésem, hogy a mindfulness gyakorlása egyéni és közösségi szinten is hatalmas lehetőséget jelent nemcsak az életminőség és a stresszkezelés terén, hanem a közösségi élet, vagy akár az emberiség nagy problémáinak – pl. a természethez, az állatokhoz való hozzáállás – újfajta megközelítésében is.

Persze nem gondolom, hogy nekem kell a világ nagy kérdéseit megfejtenem, de valahol ez a nagyobb, távolabbi perspektíva is ott van a háttérben, amikor mindfulnesst tanítok vagy gyakorolok.

Nemzetközi jó példaként a franciaországi Plum Village buddhista kolostor világi programjait említeném, ahol az üzleti világ szereplői és elkötelezett környezetvédő aktivisták együtt gyakorolják a mindfulnesst, kiemelt figyelmet fordítva a
természetkapcsolat és az együttérzés tudatosságára.

 

Milyen tanácsokat adnál azoknak, akik most szeretnék integrálni a mindfulness-t az életükbe a stresszkezelés érdekében?

Az elején talán a nyitottság és a bizalom támogathatja leginkább a rendszeres gyakorlást
(amire szükség van, ha valódi változást szeretnénk).

Nyitottság az addig ismeretlen
technikák, tapasztalatok felé, bizalom a saját potenciálban, a módszerben és a tanárban. Ha kitartóak vagyunk, változni fognak a saját viszonyulásaink, ennek következményei pedig megmutatkoznak az élet minden terén.

 

Milyen online/offline programokon lehet veled 2024-ben találkozni?

Szeptember közepétől Horváth-Hollósi Csillával indítunk MBSR tanfolyamot
Székesfehérváron.

Októbertől hivatalosan is elindítom már évek óta előkészítés alatt álló lovas mindfulness programjaimat egyéni és kiscsoportos mindfulness folyamatok formájában, melyek során ökomindfulness és ló-facilitált elemeket ötvözünk.

Október 24-27. között pedig Budapesttől egy macskaugrásra, Lovasberényben tartunk egy lóasszisztált női elvonulást, szintén Csillával közös szervezésben.

 

Hogyan/Hol tudnak elérni azok, akik szeretnének Veled kapcsolódni?

A legtöbb információt összeszedve vállalkozásom, az Intró honlapján lehet megtalálni
(www.hodiedit.hu), de fenn vagyok a Facebookon is.

Ezen platformokon további elérhetőségeket is találnak az érdeklődők, és jelentkezni lehet még bármelyik programra.

 

Kimaradt-e bármi, amit szívesen megosztanál az olvasókkal?

Thich Nhat Hanh zen mester szavait, melyeket azóta őrzök a szívemben, amióta csak
meghallottam tőle magától: “Megérkeztem. Itthon vagyok.”

 

A beszélgetést Horváth-Hollósi Csilla készítette.

No Comments Yet

Comments are closed