Lényege:
A mindfulness angol szót magyarra általában tudatos jelenlétként vagy éber figyelemként szoktuk fordítani, eredetileg azonban mindössze annyit jelent: ‘tudatosság’, ‘figyelem’. Alapvetően arra a folyamatra utal, amikor a pillanatnyilag észlelhető belső és külső tapasztalatokat tudatosítjuk.
A tudatos jelenlét lényege, hogy figyelmünket a jelen pillanat tapasztalatai felé fordítjuk, de nem azért, hogy bármilyen következtetést vonjunk le belőlük, vagy hogy értékeljük ezeket a tapasztalatokat, hanem „csak úgy” – céltalanul. Tapasztalataink jó részét az öt érzékünk segítségével szerezzük, ám tapasztalatnak tartjuk a testi érzetet, a megjelenő érzelmet és a gondolatot is. A figyelmet addig tartjuk fenn, amíg csak tudjuk. Amikor a tudat elvándorol a jelen pillanatból, mert például gondolkodni kezdünk, akkor észrevesszük ezt az elterelődést, és visszatereljük a figyelmet az itt és most felé. Vagyis figyelünk – elterelődünk – észrevesszük – visszatereljük – figyelünk – és így tovább… – ez a tudatos jelenlét alapvető dinamikája.
A tudatos jelenlétet nemcsak meditációban, hanem „nem-meditációban” is gyakoroljuk. Éppen azért végezzük, hogy egyre inkább fölfedezzük azt a világot, amelyet az érzékeinkkel egyáltalán megismerhetünk, s bár konkrét célt nem tűzünk ki magunk elé, azért az a szándékunk, hogy szabadabb, őszintébb, nyitottabb és teljesebb élethez jussunk el vele.
Története
A keleti vallások és testtudati technikák térnyerésével párhuzamosan kezdett el terjedni a tudatos jelenlét szemlélete a nyugati kultúrában, alapvetően a második világháború után. Sok nyugati jutott el Ázsia keleti és déli területeire, miközben keleti tanítók, szerzetesek is egyre nagyobb számban kerültek Észak-Amerikába, Nyugat-Európába. Ezt a folyamatot katalizálta a vietnámi és a koreai háború, a kínai kommunizmus térnyerése, illetve Tibet elfoglalása, valamint a véres események kiváltotta menekültáradat is. Mindezek következtében a figyelem irányításának és fenntartásának többféle módját és értelmezését is megismerték Nyugaton.
Míg Ázsiában a tudatos jelenlét általában valamilyen vallásos keretben jelent meg, addig Nyugaton gyakran hittől független szemléletként, technikaként él tovább. 1979-ben a hivatalos egészségügy keretei között is megjelent a mindfulness Észak-Amerikában, s legalább azóta tudósok százai, ezrei dolgoznak azon, hogy leszedjék róla a „vallásos mázt”, s kifejezetten a mentális és testi egészségre tett pozitív hatásait helyezzék az előtérbe.
A mindfulness folyamata
A tudatos jelenlét szemlélete szerint mind egy végtelen – vagy legalábbis a halálig tartó – utazáson veszünk részt, s minél jobban megéljük ezt az utazást, minél inkább képesek vagyunk pillanatról pillanatra részt venni benne, annál inkább kinyílik előttünk a belső és a külső világ. Csak fölfedezünk a fölfedezés kedvéért (és nem pedig valamilyen céllal, ahogyan Kolumbusz és társai tették). Csak vagyunk ahelyett, hogy cselekedni akarnánk, s átadjuk magunkat a puszta létezés, befogadás élményének. Ez a nehéz tapasztalatokra is vonatkozik, velük kapcsolatban sem cselekszünk, nem akarjuk őket megváltoztatni, meggyógyítani vagy megjavítani, hanem csak kíváncsian megfigyeljük őket. Időt töltünk a kellemetlen, a kellemes, a semleges tapasztalatokkal egyaránt, anélkül, hogy reagálni akarnánk rájuk. Egyszerűen megengedjük, hogy itt legyenek velünk. Ez vonatkozik a gondolatokra is – a mindfulness-nek ugyanis, más meditációs technikákkal ellentétben, nem célja a tudat kiüresítése, „gondolattalanítása”. A gondolatoknak is megengedjük, hogy jelen legyenek, de azt gyakoroljuk, hogy kívülről ránézünk a gondolatokra ahelyett, hogy elvesznénk bennünk.
A tudatos jelenlét három szintjét a testi érzékelés (öt érzék + testi érzetek), az érzelmek és a gondolatok jelentik. A gyakorlás során bejárjuk ezeknek a tapasztalatoknak a testi és tudati tereit, és azt is megértjük, mi a kapcsolat az egyes tapasztalatok között. Ezek a tapasztalatok egy végtelen kapcsolati hálót alkotnak, teljesen „összegabalyodnak” egymással, ám az intuíció sokszor segít benne, hogyan tapasztaljuk meg ezt az első ránézésre kaotikus rendszert. Persze, nem azért, hogy kibogozzuk, megoldjuk a káoszt: egyszerűen a tapasztalás kedvéért.
A mindfulness eredete
A fogalom forrása egy kb. 2500 éves, korai buddhista írás, a Szatipatthána szútta (‘Az éber figyelem alappilérei’), amelyben a történelmi Buddha összefoglalja, milyen testi és tudati tapasztalatokra irányítsuk éber figyelmünket, hogy csökkentsük szenvedésünk mértékét. Thomas Rhys Davids, az ősi páli nyelv korabeli kutatója fordította le először az ebben az írásban használt szati (‘figyelem’, ‘tudatosság’) szót mindfulness-nek 1881-ben.
A tudatos jelenlét tehát egy szemlélet, egy viselkedési attitűd: megfigyelés cselekvés helyett, befogadás létrehozás helyett – elvárások, magyarázatok, értékelések nélkül. Ennek az elemeit nemcsak a 2500 éve létező buddhista gyakorlatok, hanem számos, más kelet- és dél-ázsiai szemlélet is tartalmazza. Vagy azért, mert párhuzamosan hasonló módszerek alakultak ki, vagy azért, mert a buddhista szemlélet hatott rájuk. Így a hinduizmus több ágában, a jógahagyományokban, a harcművészetekben, a tai chiban, a taoizmusban is fölfedezhetjük a mindfulness szemléletét.
Amikor nyugati érdeklődők, tudósok, fiatalok elkezdték felfedezni ezeket az ázsiai módszereket, akkor sokan úgy találták, hogy ezeket a szemléleteket, vallásokat több minden köti össze, mint ami elválasztja. Arra gondoltak, hogy talán nem is olyan fontosak a mindfulness-hez kapcsolódó, vallásosnak tűnő, magyarázó elemek – elég, ha csak magára a tudatos jelenlétre koncentrálunk. Ez a hozzáállás egyelőre termékenynek tűnik, hiszen a mindfulness egyre terjed, és sokan, akik gyakorolják, úgy érezve, sikereket érnek el vele, egyáltalán nincsenek is tisztában azzal, hogy a történelmi Buddha miket tanított erről a módszerről, vagy hogy miket olvashatunk erről a szemléletről a Jóga-szútrákban.